Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ ANGYALOK ITT ÉLNEK KÖZTÜNK... A FÖLDÖN, EMBERI TESTBEN

 

 

Az Angyalok köztünk élnek, talán nem is tudod, de önkéntelenül mondod, ha valaki kedves hozzád: "Te egy angyal vagy" 
Vagy ha nagyon furcsa: "Te honnan,melyik bolygóról pottyantál ide "  
Vagy ha valami mély igazságot mondanak: "Te olyan bölcs vagy!" mert tőle valahogy hiteles, és egész nap hallgatnánk ősi igazságot hordó szavait. Akikhez ilyen módon viszonyulunk, lehetséges, hogy valójában "földre szállt angyalok" és éppen segítségünkre küldték őket az égi erők. 

Nem is gondolnád milyen közel állsz az igazsághoz! 
A földre született angyalok, Földangyalok és egyéb lények konkrét feladatokkal születnek emberi környezetbe, embertestben, fizikai lényük tompítja saját valójukat, még saját maguk számára is rejtély, de ez szükséges a beilleszkedéshez, és hogy elfogadható segítséget tudjon nyújtani az embereknek.

Te melyik csoporthoz tartozol? 


Köztünk élnek és talán saját maguk sincsenek tisztába lelkünk származásával, de érzik, hogy valami nem kerek a sorsukban. Erős késztetést éreznek az emberek, vagy környezetük megsegítésére, pozitív változására. Az élet ebben a formában nem tud sokáig fennmaradni, hacsak a nagy néptömegek nem változtatnak a környezetükhöz és egymáshoz való hozzáállásukon. 

Elképzelhető, hogy Te is éltél már ilyen formában, vagy éppen most tartozol közéjük Isteni megbízásból jöttél a földre, felajánlva tanító és gyógyító energiádat. Doreen Virtue felismerő tesztjéből rájöhetsz, hogy testet öltött angyal, elementál vagy csillagember vagy akinek előző életei nem a földön telt. De lehet, hogy lélekváltó vagy bölcs lélek lakozik benned, aki nagy tudású varázsló, főpap, főpapnő vagy boszorkány. 

 5 fő típusba sorolhatók a kiválasztott emberek 

1. Testet öltött, vagy Föld angyalok

Külsejük: 
- szív alakú kedves arc, ívelt ajkak,ártatlanságot tükröző szemek; 
- szőke vagy melírozott, szőkített haj; 
- gyakori a súlyfelesleg. 
- nehezen mondanak nemet kérésekre, nehezen kérnek; 
- nagy fényes, aurájuk van; 
- párkapcsolatban függőségi vagy szenvedélybeteg személyiségű társat választanak; 
- világmegváltók; 
- a szabályokat ritkán szegik meg; 
- magas empátia és szociális érzékenység; 
- az emberek ösztönösen is angyaloknak nevezik őket, az angyalos dolgokhoz vonzódás, angyalgyűjtemény; 
- evéskényszer, csokoládéfüggőség. 
Munkájukban is segítők. Pl.: pedagógus, ápoló, légi utaskísérő, szakács, családsegítő. 
Csillagjegyeik leggyakrabban: Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő lehetnek 
Mottójuk, amire jó ha figyelnek: Várj, mielőtt rögtön igent mondanál! 

2. Testet öltött elementálok...
   

Külsejük: 
- ők a legfelismerhetőbbek, természeti lényekre hasonlítanak manók, koboldok, tündérek,sellők; 
- nagy szemek, rövid, pisze orr,általában vörös haj; 
- előreugró álkapocs,nagyon magas vagy nagyon alacsony termet 
- játékosság, humorérzék, csintalanság; 
- kreatívak, művészek; 
- kelta beütés és érdeklődés; 
- mágikus képességeik vannak; 
- kerülik a nehéz munkát, szórakozni szeretnek, lelkesek; 
- állatbarátok, természethez közel élnek vidék, zöldövezet 
- a levegő lételemük szenvedélyes természetvédők. 
Hivatásuk: pl.: média, művészet, tánc, jógatanár, túravezető, természetvédő, erdész, kertész. 
Mottójuk, amire jó ha figyelnek: Sok időt tölts a természetben! 

3. Csillagemberek: 


Külsejük
- férfiak: magasak, vékonyak; 
- nők: alacsonyak és karcsúak; 
- szivárványszínű aura; 
- szemük szokatlan formájú, csillogó csillagszemű; 
- öltözködésük visszafogott; 
- hűvösséget sugároznak; 
- intuitív szellemi tudás; 
- energiagyógyászat pl.: reiki érdekli, gyakorolja; 
- általában nem vállalnak, vagy csak egy gyereket; 
- érzékenyek az agresszióra; 
- sci-fi, UFO téma nagyon érdekes a számukra. 
Hivatásuk: pl.: természetgyógyászat, reiki mester, mérnök, postás, pénztáros, fodrász. 
Mottójuk, amire jó ha figyelnek: ?Becsüld egyéniséged!? 

4. Lélekváltók 

Külső jegyeik: - változó lehet. 

Jellemzőik
- a Földangyaloknak ez a képviselője nem vállalja a leszületés, a gyermekkor megpróbáltatásait, hanem egyből felnőtt testbe ?költözik?. Legtalálóbb szó a ?lélekcsere? arra, ami történik. Pl.: amikor egy ember öngyilkos akar lenni, a lélekváltó ?megszállja? a testet. Ezzel magyarázható, amikor egy ilyen eset után az ember személyisége gyökeresen megváltozik; 
- úgy érzik, eddigi életük ?rossz álom? volt; 
- gyermekkorukra nem emlékeznek; 
- nevüket idegenül fogadják;
- magatartásuk megváltozik; 
- életmódjukat gyökeresen megváltoztatják; 
- idegennek érzik önmagukat. 
Hivatásuk: pl.:.zene, írás, tanítás. 
Mottójuk, amire jó ha figyelnek: Változtass, ha szükségét érzed!

Ehhez a típushoz nem adunk képeket, mivel bármilyen külsővel előfordulhat. 

5. Bölcs lelkek 


- átható tekintet, realizmus, sötét tónusú; hosszabb haj; 
- szellemi sugárzásuk látszik arcvonásaikon (pl.: magas homlok); 
- általában hosszúkás arcúak, lovagkori külső, szeretik az ősi jelképeket, hordani is. 
- egyfajta távolságtartás, elmélyült tekintet; 
- érzékenyek a holdfázisokra; 
- pszichikus képességük fejlett; 
- vonzza őket a mágia, asztrológia, tarot; 
- együtt érzők, türelmesek embertársaikkal; 
- energetikájuk nehezebb, mint a többi Földangyalé; 
- gyakran emlékeznek más életeikre, előző fogadalmaik nehezítheti mostani életüket. 
Hivatásuk: pl.: médium, asztrológus; szellemi tanító, filozófus, pszichológus,vállalkozó 
Mottójuk, amire jó ha figyelnek: ?Ügyelj vérmésékleted erejére!? 

Bölcs 

A teszten kívül is tudni fogod, hogy hova tartozol, ha alaposan megfigyeled, milyen ügyek érdekelnek a legjobban, mi tüzeli fel, mi kelt benned aggódást, izgalmat, indulatot. Lehet a tanításod lényege az emberek anyagi szükségleteinek kielégítése úgy, hogy ne kelljen versengeni egymással, ne kelljen lopnunk, és ne indítsunk háborút, hogy elvegyük a részünket. A természet, levegő, víz védelmének tanítása. Esetleg arra szerződtél, hogy helyes gyereknevelési módszert mutass a többieknek. Megoldás erőszak és gyűlölet ellen. Manapság szinte végtelen a megoldásra váró feladatok sora. Minden segít amit szívből jövő szeretetből csinálsz. És aki egyszerű ember- ember? egy feladata van, tanulni a jót a szeretetet a boldoggá válást. 

AZ ŐRANGYALOD MEGHÍVÁSA 


Őrzőangyalod ugyanúgy született, mint ahogy te születtél. Az angyalok között nincsenek erkölcsi kitételek, nincs jó vagy rossz angyal, és a jó és rossz embereknek egyaránt vannak angyalaik. A saját angyalunkkal mindig  ha akarjuk, ha nem, ha hiszünk ebben, ha nem ? kapcsolatban állunk. Gyakorlatunkkal abban segítsünk, hogy erről meggyőződhess. 

Az angyalok a természet törvényeit követik. A változást illetve a fennálló rendet képviselik egyszerre. Ezeket a rendeket és változásokat közvetítik életünkbe. Kérés nélkül segítséget nyújtanak neked abban, hogy valamely úton teljesítsd a születési feladataidat, de meghagyják neked a választás lehetőségét. 
Ahhoz, hogy találkozni tudj vele őrangyaloddal, bizonyosság legyen számodra a létezése, egy egyszerű meditációs gyakorlat lehet a segítségedre. A módszer működik, ha az instrukciókat betartod. 

Kellékek, amiket készíts elő: 

- Egy hófehér gyertya, vagy mécses. Sokaknak az válik be, ha angyalos gyertyát választanak, de ez nem föltétlen szükséges. Mindenesetre könnyítheti a koncentrációt. 

- Egy kevés  lehetőleg saját magunk által sütött  kalács, sütemény, vagy kenyér. Olyan, ami nem tartalmaz húst és állati zsírt. Ha mégsem magunk sütjük, akkor vegyük a kezünkbe és áldjuk meg, vagy simítsuk meg hétszer szeretettel. 

- Egy pohár víz. Nem bugyborékos ásványvíz, csapvíz ugyanúgy megteszi, mint tiszta forrásvíz, hiszen szeretetünk ereje áthatja ezt a vizet. 

- Egy tiszta és hófehér lepel, kendő, vagy asztalterítő. 

-Egy nyugodt negyedóra, amikor senki nem zavarhat meg, magad lehetsz. 

A ceremónia menete 
Teríts meg a fehér asztalkendőn, oly módon, hogy azt egy asztalra, vagy magad előtt a földre teríted le. A négyzet egyik sarkát te magad uralod, a veled szemben lévő sarkot a gyertya lángja, ami meghívja az angyalt, és a jobb és bal sarka pedig az áldozati étket tartja. Ez a pohár víz és a sütemény, vagy kenyér. 
A gyertyát csak akkor gyújtsd meg, ha tényleg el is kezded a ceremóniát, előbb ne! 

Fogj egy fehér lapot, és az általad választott írószerszámmal és írd rá az alábbi imádságot, vagy invokációt, vagy meditációt, - hívd, ahogy szeretnéd. 
Én  itt mondd a nevedet  hívlak téged, őrzőangyalom. Szívem minden erejével, minden vágyammal hívlak, hogy jelenj meg cselekedeteid által életemben. Hívlak, hogy érezzelek, hogy felfoghassalak és képes legyek a megmutatkozó jeleid megérteni. Kérlek Téged mutasd meg magad!

Azt az imát mondd el hétszer egymás után, úgy, hogy minden elmondás után egy-egy kortyot igyál meg a vízből, és egy-egy morzsányit egyél meg a süteményből vagy kenyérből. Úgy oszd be, hogy a végére elfogyhasson az egész. A legvégén tegyél fel egy kérdést, annak megválaszolását bízd őrzőangyalodra, 7 napon át figyeld álmaidat, megérzéseidet, stb.. a kérdés megválaszolása egyértelmű lehessen. (Pl. szeret-e engem a kedvesem, vagy mutasd meg nekem egy rég nem talált tárgyam helyét, stb..) A lapot - megérzésed szerint - elégetheted a gyertya lánjánál, vag őrizheted magadnál hét napon át. 

Legkésőbb a ceremónia utáni hetedik napon angyalod megnyilvánul számodra. 

ANGYALEMBEREK 

Ebben az illuzórikus világban azonban, ahol különálló lényeknek látszunk, vannak külső sajátosságaink, amelyek megkülönböztetnek bennünket egymástól. Azok például, akik férfiként születtek, más energiákkal rendelkeznek, mint azok, akik nőként születtek. 

Testet öltött angyalok, elementálok, belépő szellemek és csillaglények 
Vajon inkarnálódnak-e az angyalok emberi formában? 
A válasz a lehető leghatározottabban igen. Számos ősi írás említést tesz erről, miként a a biblia is írja: "Vigyázzatok, amikor idegeneket láttok vendégül, mert sokan vendégeltek meg így angyalokat, anélkül, hogy tudtak volna róla". 

Sokan élnek olyanok közöttünk, akiknek eredete nem e Földön található... Ebben az illuzórikus világban azonban, ahol különálló lényeknek látszunk, vannak külső sajátosságaink, amelyek megkülönböztetnek bennünket egymástól. Azok például, akik férfiként születtek, más energiákkal rendelkeznek, mint azok, akik nőként születtek. Annak, aki ideje nagy részét egy bárban tölti, és alkoholt iszik, más lesz a viselkedése, mint annak, aki ideje nagy részét meditációval és imával tölti.

Fénymunkások 
Energiamintázatunkra hatással vannak a helyek, ahol megfordulunk, az emberek, akikkel találkozunk, és a gondolatok, amiket gondolunk. Sok "fénymunkás" élt előző életeket más bolygókon, más dimenziókban. Hogy alkalmazkodni tudjanak a Földi életformához, előző élet emlékeket "kölcsönöztek" az Akasha krónikából. Ezek a kölcsönvett előző élet emlékek egyfajta ütközőként működnek, hogy a lélek tudja, mire számíthat ezen a bolygón. Az itteni agresszió, erőszak, és pesszimizmus szintjét nagyon magasnak tartják a galaxisokban. 

Csillaglények 
A csillaglények szeme általában mandulavágású, vagy félhold alakú. A legtöbb testet öltött csillaglény alacsony termetű, vékony és vékonycsontú. Arcvonásaik egyszerűek, és általában nagyon hétköznapi az öltözködésük. Mintha be akarnának olvadni a háttérbe, és nem akarnák felhívni magukra a figyelmet. 

A csillaglények aurájában a testüktől kifelé mutató, szivárványszínű sugarak vannak. A csillaglényeknek nincs pontosabb életcéljuk, minthogy mindenkinek segítsenek, aki rászorul. Nagyon kevéssé tolerálják az őszintétlenséget és az erőszakot. Olyan bolygókról érkeztek, ahol az ilyesmi nem fordul elő, ezért nem tudnak mit kezdeni a hiteltelen, manipulatív vagy erőszakos emberekkel. 

Pszichikus zavarokkal küzdhetnek 
Mivel nincs megfelelő képességük a Földi problémák kezelésére, a testet öltött földönkívüliek gyakran küzdenek pszichiátriai zavarokkal. Bolygóikon más szokások uralkodnak a családi élet, gyermekszületés, szaporodás és szex terén, a csillaglények gyakran nem kötnek földi házasságot, és nem vállalnak gyerekeket. A lelkük mélyén tudják, hogy biológiai családjuk nem az "igazi" családjuk. Az inkarnálódott elementálok is a "földi angyalok" egy csoportját alkotják, akik szintén azért érkeztek ide, hogy segítsenek. Olyan emberek ők, akik az elementálok birodalmából származnak, ami a koboldokból, tündérekből, manókból és törpékből áll. A földi angyalok egy másik érdekes csoportját belépő szellemeknek hívják. Ez egy olyan lény, aki közös megegyezéssel egy kilépő lélek helyét foglalta el. A belépő szellem magasan fejlett spirituális lény, fénymunkás életcéllal. Miután megtörtént a csere, az illető barátai és családtagjai mind ilyen észrevételeket tesznek. "Annyira megváltoztál - mintha már nem is ismernélek!" 


VELÜNK VANNAK, DE KIK ŐK??? 

Angyalok a szellem síkján élő lények, akik segítségünkre vannak mindennapi életünkben, tanulás, közlekedés,munka területén. Ugyan jó szándékuk kétségtelen, viszont ez a segítség nem feltétlenül könnyen érthető, hiszen minden, ami történik velünk - legyen az jó vagy rossz ? tanulásunk, egyéni fejlődésünk elősegítésére történik. Az angyalokat nem korlátozza a tér és idő. Az emberi élettel nem összemérhető hallhatatlan, öntudatos, az embernél nagyobb tudású, de nem mindentudó élő valóságok. 

Új korba érkeztünk. Az emberiség spirituális tudatrobbanás küszöbén áll. Ekkor nem csak a globális veszélyforrások szaporodnak meg, hanem a segítő energiák is. Az angyalok ennek az új kornak az előhírnökei, segítői. Pár évtizeddel ezelőtt az angyalok csak a gyerekmesék szereplői voltak, mára már az angyalokkal való kapcsolatfelvételről szóló könyvek nagy példányszámban fogynak világszerte. Egyre több ember megmagyarázhatatlan vonzódást érez az angyalokhoz, egyre több jelét tapasztalja létezésüknek. Be kell látnunk angyalok bizony léteznek. 

Maga Jézus is hitt bennük, pedig neki igazán helyes meglátásai voltak. Majdnem minden ősi kultúra hisz bennük. Hisznek az angyalokban a buddhisták, muzulmánok, keresztények. Mintha hidat képeznének az angyalok a különböző vallások között. Még a szigorú keresztények is, akik oly sok ezoterikus tant elvetnek, tiltanak tanúbizonyságát adják szentírásukban az angyalok létezésének. Kevesen tudják, hogy államalapító szent Istvánunk is hitt az angyalokban. A dalai láma is hisz a nem fizikai szellemi segítőkben. Ha hiszel az angyalokban megnyugodhatsz: nem őrültél meg. 
Az angyalokkal való kapcsolatfelvétel egyike a legősibb legtitkosabb és egyben a legfiatalabb (new age), legnépszerűbb tudományoknak. 

Igen tudomány, saját szabályszerűségekkel, belső törvényszerűségekkel. Mindenki megtanulhatja gyakorolhatja, és élvezheti gyümölcsét. Valójában az angyalok közelebb vannak, mint gondolnád, csak éppen nem tudod irányítani és tisztán tartani figyelmedet. Első lépésben meg kell tisztítani belső teredet, érzelmeid, gondolataid, utána meg kell tisztítani a külső hely energiamezejét. Második lépésben a tiszta külső belső tér energiaszintjét kell növelni. Mindezt lépésről lépésre meg lehet tanulni. Ezek után jön az érdekesebb rész: megjelennek az angyalok. 
Hogy ők mire képesek? Mindenre!!! Úgy tartják ők Isten ujjai. Rajtuk keresztül hozta létre isten a teremtést és általuk tartja fent. Ők az őselemek lelkei is amiből az egész világunk felépül. 

Az angyalok között is kitüntetett szerepük van az arkangyaloknak. Ők az angyali seregek vezérei. Az emberiség fejlődésének abba a fázisába lépett, hogy közvetlen kapcsolatba léphet a 4 őselem arkangyalaival. Erő, védelem, gyógyító energia, üzenetek, fizikai események befolyásolása... 

Az emberek többsége nem hisz az az angyalokban, de szerencsére az angyalok maximálisan hisznek az emberekben. 

ANGYALOK NEM CSAK KARÁCSONYKOR 

Valahol mindenki érzi, hogy segítséget kap láthatatlan lényektől, s ha nagyon kéri, jó ügyben mellette áll Valaki, aki személyesen az ő gondjait ismeri. Az angyalokat nem csak a szentképekről, a karácsonyi díszekről, de egyre inkább a spirituális szakirodalomból is ismerhetjük. 

Választ adnak az angyalok 
Nem csak a zsidó-keresztény világkép ismer ilyen segítőket, de mindenütt ott vannak a gyermekek mellett, az anyák gondoskodásában, a férfiak munkaerejében: olyan erők állnak mellettünk, akikre csak legbensőbb tudatunkban tudunk figyelni. Mégis segítenek. S ha képesek vagyunk megszólítani, hívni őket, a megnevezéssel pontosan konkretizálhatjuk is jelenlétüket: megkapjuk a választ is. 

Segítenek az angyalok 
A Bibliában és a távoli népek mitológiájában az embernél magasabb szellemiségű lényeket előbb teremtették, mint magát a bűnökkel telített gyarló embert. Ha tehát eltekintünk a vallási különbségektől, és pusztán az emberi tudat teremtő erejét vesszük számításba, akkor is megtalálhatjuk azokat az emberfeletti nemes tulajdonságokat, melyek a napi szenvedélyeinkből kiemelhetnek magasabb régiókba. Érdemes tehát megkeresni azokat a segítőket, akik az egyetemes kultúrában már megmutatkoztak munkájukkal. Ámde nem érdemes magasabb segítőkhöz fordulni, mint a saját szintünk - a csakrák közül is azoknak a szerepét ismerjük leginkább, amelyek természetes vágyainkhoz legközelebb vannak - sokkal ritkábban dicsérjük a Teremtőt, figyelünk a harmadik szem intuitív üzeneteire -, az angyalok közül is leginkább azokat szeretnénk megszólítani, akik földi céljainkban segíthetnének. 

Ezek a segítő angyalok, vagyis őrangyalok. 

A vallások szertartásain hallhattunk másokról is, Dantét olvasva is megismerhettük az angyalok rendjeit. "Kerubok és szeráfkarok" Gábriel járt Máriánál, stb. 

Röviden az angyalok rendjéről: 
Őrangyalok, arkangyalok, Fejedelemségek, Hatalmasságok, Erősségek, Uraságok, Királyi székek, Kerubok, Szeráfok; ez utóbbiak már csak Isten szeretetét tükrözik, az isteni rendről elmélkednek. 

Maradjunk tehát itt a Földön, és szólítsunk meg olyan magasrendű lényt, aki éppen szeretetével, jóságával segítheti a bukdácsoló, gyarló embert. 

Ízisz a család, a nők védője. Gyönyörű nő, aki a főistentől kapta bölcsességét, ámde mindig megmaradt nőiesnek. Széth megölte Ízisz férjét, Oziriszt. Ízisz megkereste férje holttestét, összerakta, megtermékenyült tőle, és fiút szült: Hóruszt. (Ozirisz feltámadt az összerakás és temetés után) 
Ízisz tanítása: "Legyetek türelmesek magatokhoz. Ez a tanulás időszaka. Mindig van mit tanulni. Minden lépésnek örvendjetek. Soha ne különüljetek el Istentől, mert a teremtésben való szorgalmas részvétel az a varázslat, amellyel úrrá lehettek az évszázadokon, az időn." 
Megszólíthatjuk Íziszt megfelelő tisztelettel, ahogyan egy királynő segítségét kérnénk. 

- Gyönyörű Ízisz, a nyugodt energiák istennője, kérlek, hass át kegyes erőddel és magabiztos szereteteddel. Segíts hozzád hasonlóvá válni. Könnyed, kifinomult, magabiztos és szeretetteljes szeretnék lenni. Segíts magasra szállni, és minden téren a sasokhoz hasonló bátorsággal viselkedni. Egyben segítsd ihletett cselekvéshez a többi embert. 
Köszönöm. 

Ízisz helye minden bizonnyal a szívünkben van. Azon a helyen, ahol emlőinkkel táplálhatunk egy másik embert, magunkéból adunk másnak. 
A megszólított angyali lény magasabb rendű nálunk, kár lenne olyan kéréssel fordulni hozzá, melyben lehetetlen szeretnénk kérni. Intuícióból ismeri képességeinket, ránk pillantva tudja, hogy erőnkön felüli eredményt akarunk megvalósítani. Jobb, ha az ember először saját szorgalmát, erejét, képességeit veszi számba, aztán kéri a segítőket. 

- Ennyit vagyok képes megtenni, ennyire vagyok fáradékony, eddig ilyen hibaszámmal dolgoztam, kérlek, segíts, hogy valamivel nagyobb eredményt érjek el, áraszd rám nyugalmadat, légy mellettem, amikor a szenvedély magával ragad és többnek szeretnék látszani, mint ami vagyok, ne engedd, hogy káoszt teremtsek magam körül. 
Ha tiszta, jóindulatú angyalok segítségét kérjük, akkor mindig saját képességünket használjuk felerősítve az ő segítségükkel. 

Ha igazságra törekszünk, hívhatjuk az egyiptomi Maat-ot, aki Ré napisten lánya, férje pedig Thot, az írás és számolás bölcs istene. 

Maat a becsületesség, az egység, az adott szó, az igazság és rend megtestesítője. Ha tehát magunk hazugsággal szeretnénk előbbre jutni, kár ilyen segítőket keresni, vegyük tudomásul, hogy csak fekete mágusok segíthetnek, ők pedig keményen megadóztatnak mindenért. 

Maat ismeri az emberek cselekedeteinek mozgatórugóit. Igaz, gyakran kemény tisztítótűzön kell átmennie annak, aki hozzá fordul, mert átlát a kérelmezőn. Maathoz is fordulhatunk saját szavainkkal: 

- Kérlek, Maat, légy mellettem, hogy értelmed fénye rávilágítson ügyem részleteire (pontosítsuk, mit szeretnénk megtudni). Kérlek, világíts rá az igazságra, tisztítsd meg elmémet a szűklátókörűségtől, segíts az igazságot alapul véve cselekednem. 
Köszönöm. 

Hogy kérhetünk segítséget? 
Fontos, hogy ha meghívtunk egy szellemi lényt, köszönjük meg a segítségét, legyünk tisztában magunk is azzal, mikor, milyen helyzetben kértünk segítséget. A magasabb tudattal való kapcsolatunkban helyes, ha magunk is igyekszünk a tőlünk telhető legkoncentráltabb állapotba kerülni. Vészhelyzetben ez nyilvánvaló, hiszen a veszélyre koncentrálunk, egyébként pedig a szétszórtság állapotában tudatosan kell megteremteni ezt a körülményt. 

S ha válaszolt az angyal, figyeljünk rá, ne felejtsük el, mert azzal saját tudatunkat tágítjuk. 

Mi a különbség angyal és arkangyal között? 
Miben különböznek az angyalok és az arkangyalok? Mi az az ark? 


Angyalok a zoroasztriánus perzsa vallásban, a zsidó, keresztény és iszlám hitvilágban jelennek meg. Az angyali világ, a mennyország hierarchiája perzsa eredetű. A továbbiakban a kereszténység által használt elnevezéseket fogom alkalmazni. 

Az angyalok feladata a Mindenható és az emberiség közötti közvetítés. Az egyházi hagyomány szerint a kilenc angyali rend három hierarchiába sorolható. Az első hierarchia angyalai a Szeráfok, a Kerubok és a Trónusok, akik Istenhez a legközelebb állnak. 

A második hierarchiát az Uralmak, Erők és Hatalmasságok rendje alkotja. Ez a három rend közvetít az első és harmadik hierarchia között. A harmadik hierarchia rendjei a Fejedelemségek, az Arkangyalok és az Angyalok. Ők állnak legközelebb a földi halandókhoz, ők közvetítik az isteni utasításokat. 

A Fejedelemségek az uralkodók, törzsek, népek békéjére felügyelnek, az Arkangyalok hirdetik a nagy és dicsőséges dolgokat, feltárják a hit titkait, a próféciákat és Isten akaratának értelmét, megerősítik az emberekben a hitet, az Angyalok pedig a mindennapi élet dolgaiban egyengetik a halandók lépteit. (Az angyal tehát egyaránt gyűjtőfogalom valamint az egyik rend neve.

Az arkangyalok tehát a kilenc rend közül a nyolcadikba tartoznak. Az ark- arch-, görög előtag jelentése fő-, vezető, minthogy ők a legfőbb közvetítők a mennyei és földi világ között. A kereszténységben hét arkangyal van, ezek közül azonban csak négy kiléte biztos, a másik három nevével kapcsolatban több lehetőség is felmerült. 

A négy ismert arkangyal Mihály, Gábriel, Rafael és, Uriel. A másik három az alábbiak közül kerül ki: Raziel, Remiel, Sariel, Metatron, Anael, Rahuil, Barakiel, Chamael, Jophiel, Zadkiel, Jeduhiel, Simael, Zaphiel és Aniel. Létezik olyan felfogás is, mely szerint Lucifer is arkangyal volt, de mivel isteni hatalmat tulajdonított saját magának, a nagy égi összecsapás végén Michael kiűzte őt a Paradicsomból.

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

A világ más

(Alexandre Melchior, 2016.06.03 20:33)

A világ nem ilyen! Honnan szedték ezeket az információkat? Megfigyelés? Kik és kiket figyeltek meg? És ugyan ezt mondaná egy buddhista, zsidó, kínai univerzista, hindu vagy más hitkörnyezetben felnőtt ember is? Kinél van a bölcsek köve? Nálad kedves cikk író, vagy annál aki ezeket elmesélte neked? Fogalmatok sincs miket irkálgattok.

Re: A világ más

(Zsu, 2017.01.14 13:55)

Kedves reagáló!

Higgy a szemednek és a SZÍVEDNEK!